Az 5. században Felső-Niger és a Szenegál folyó között megalakult a Ghánai Birodalom. A fővárosa Koumbi Saleh volt. Bukása után a Niger folyó felső szakaszán már a 11. század folyamán kialakult a Mali Birodalom, amely virágkorát a 14. században élte. Amikor a Mali Birodalom belső ellentétek miatt elvesztette jelentőségét, a Szonghai Birodalom vette át szerepét. Az utóbbi jelentőségét a kereskedelmi utak áthelyeződése következtében vesztette el. Amikor az európaiak megnyitották a tengeri útvonalat, a Szaharán átvezető karavánkereskedelem lehanyatlott. Amíg az virágzott, addig az említett birodalmak aranyat exportáltak a Földközi-tenger vidékére. Nyugat-Szahara oázisainak sókereskedelmét is felügyelték. Jelentős volt a szerszámkészítés, a fegyverkészítés.

A területet a franciák az 1800-as évek végén gyarmatosították. 1914-ben Francia-Szudán néven Francia Nyugat-Afrika része lett. 1960. szeptember 22-én a Szudáni Köztársaság és a Szenegáli Köztársaság függetlenné vált Franciaországtól; együtt létrehozták a Mali Államszövetséget. A mai Mali Köztársaság 1960-ban jött létre, miután a Szudáni Köztársaság és Szenegál különvált.

Mali nyugat-afrikai állam, a térség második legnagyobb országa. 1960-ig Franciaország gyarmata volt Francia-Szudán néven. Mai nevét az egykori Mali Birodalomról kapta.         

Mali 65%-a sivatagos terület. Az ország északi része a Szaharában fekszik. Tengerpartja nincs; északon Algéria, keleten Niger, délen Burkina Faso és Elefántcsontpart, délnyugaton Guinea, nyugaton Szenegál és Mauritánia határolja.  

                                                                                                                                                            Az Az országot földrajzilag 3 részre lehet osztani: Szahara, Száhel-övezet, Szudán. Északon az algériai Ahaggar-masszívum határolja. Ez egy 1000 méter magas hegyrendszer. A déli és középső területeket Niger folyó öntözi. Ségou és Timbuktu között a Niger egy folyamdeltát hoz létre, a Massinát.

Délkeleten a Guineai-küszöb peremhegységei húzódnak, az ország legmagasabb csúcsával (Hombori Tondo, 1155 m).  

Az északi részen a forróság szinte elviselhetetlen egy európai számára. A januári középhőmérséklet 10-20 °C. Júliusban 30-35 °C az átlag, de akár az 50 °C is elérheti.Az eső általában 10-12 hónapig nem esik.                                                                                      

Maliban dél felé haladva a sivatagot felváltja a Szahel övezet füves pusztája, majd a fű egyre magasabb, a vízfolyások mellett galériaerdők jelennek meg: a táj fokozatosan átmegy a szudáni szavannákba.

                                                                                                                                                                A déli országrészben januárban 20-25 °C, ritkán 25 °C felett. Nyáron 30 °C körüli, de a 35 °C is elképzelhető. Itt az esős évszak június végétől december elejéig tart. Ilyenkor kiárad a Niger folyó.                                                                                                                       

A lakosság több mint 30 féle népcsoporthoz tartozik: bambara (30%, malinké, fulani (fulbe, peulh), sarakolé (maraka), songhai, soninké, bobo, bozo, minianka, senufo, dogon, khassonké, tuareg, mauren, dioula, és kis létszámu arab.

Az ország hivatalos nyelve a francia. Ezenkívül a lakosság beszél dogon, arab, fulfulde, songhai, soninke és senufo nyelven. 

A lakosság 100%-a muzulman.

Djenné mecsete

 

Maliban helyi államok sokkal az európai hódítás előtt keletkeztek. Ezekben sajátos "szudáni" építészet alakult ki. Ez a kulturális örökség indokolja, hogy az UNESCO világörökséggé nyilvánította a következő helyeket:

• Dzsenné óvárosa;

• 
•  Mali, Dzsenne
  Nagymecset
  A világ legnagyobb agyagmecsete. Az eredeti mecset a 13. században épült, de később porig rombolták (nem lehetett nehéz…). A jelenlegi épület 1907-ben épült. Ma már a világörökség része. Minden esős évszak végén zenés-kajálós buli keretein belül felújítják. Nem muszlimoknak belépéshez korrumpálni kell az imámot.
•                                                                                                                                                                                                                                                Timbuktu mecsetei, mauzóleumai és templomai;                                                                                                                                                           
•  

Timbuktu vályogvárosa

A Szahara délnyugati peremén, a Niger-folyótól tízegynéhány kilométerre északra, az egyre sivatagosodó szavannák ölelésében található Afrika egyik legrégebbi kereskedőközpontja, a középkor mesés gazdagságú nagyvárosa, Timbuktu. A XII. (más források szerint az V.) században, négy fontos karavánút kereszteződésében alapított település nem egyszerűen a hatalmas arab világba tartó és onnan származó áruk cseréjének volt a virágzó helyszíne, hanem egyetemeivel, mecsetjeivel és százezer lakosával az iszlám hit és tudomány előretolt afrikai fellegvára is volt.

A Timbuktu név állítólag annyit tesz, hogy Buktu kútja. Buktu - ha minden igaz - egy tuareg nő volt, és az V. században ő ásott az itt talált oázisban egy kutat a később kialakuló város helyén. Az itt megforduló kereskedők építették az első állandó épületeket, majd a XIII-XIV. században már nyüzsgő kereskedőváros nyújtózott a Nigertől északra lévő pusztában. Timbuktu és Mali gazdagságára, erejére jellemző, hogy amikor Mansa Musa, a nyugat-afrikai muszlim birodalom uralkodója 1324-ben elzarándokolt Mekkába, Kairóban megállva annyit költekezett és adományozott, hogy összeroppant tőle a helyi arany és pénzpiac. Ekkor figyeltek fel Európában és Arábiában a nyugat-afrikai Mali jelentőségére.

A tuaregek alapította településen hozták létre a világ egyik legelső egyetemét, a messze földön híres, az arab világ minden sarkából húszezer hallgatót befogadó iszlám Sankore Egyetemet. A XV. századra itt kialakult tudományos, kulturális és szellemi központból kiindulva hódította meg az iszlám az afrikai országok nagy részét.

A különleges, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecset - ami körül az egyetem is kialakult - tervezésére Musa király a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel. A vályogépítkezés egész Timbuktura (és Mali más nagyvárosaira is) különösen jellemző, rendkívül egyedi arculatot adva a forró és poros utcáknak. A Sankore mecseten kívül még két hasonlóan nagy muszlim templom épült: a Djingareyber és a Sidi Yahia. Bár a három központi vallási épületetet sikerült mára helyreállítani, a szárazság miatt folyamatos veszélynek vannak kitéve.

 Egy iszlám közmondás szerint „a só északról, az arany délről, Isten és a bölcsesség kincse Timbuktuból származik”.

 Legendás királya, Musa Masza uralkodása alatt nemcsak Afrika, hanem az egész iszlám világ egyik legfontosabb kulturális központjává vált. A város a Szonghaj birodalom részeként, a XV. században élte virágkorát, mikor az észak-déli, keleti-nyugati só-, textil-, arany- és rabszolgakereskedelem olyan mérhetetlen gazdagságot hozott Timbuktunak, hogy híre még Európába is eljutott. Ebben nagy szerepe volt a granadai muszlim utazónak, Leo Africanusnak, akinek 1526-os beszámolója az "Aranyvárosra" irányította az európaiak figyelmét, annak ellenére, hogy a városba eljutó keresztényekre mindig a biztos halál várt. Igy sokáig nemcsak a forró sivatag, de számos rejtély is övezte a várost, melynek gazdagsága nem csak aranyban volt mérhető, de jelentős szellemi tőkét is felhalmozott. Felvilágosult uralkodója, Askia Mohamed tudósokat, jogászokat hívott maga mellé tanácsadónak. Itt alapították a világ egyik első egyetemét. Az arab világ minden sarkából húszezer hallgatót befogadó iszlám Sankore Egyetem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az iszlám meghódította az afrikai országok jelentős részét. Az egyetemen hittudósokat, mérnököket, építészeket képeztek, rendkívül magas szintű matematikai tudás összpontosult a vályogfalak közt. A különleges, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecset tervezésére Musa király a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel. A vályogépítkezés egész Timbuktura jellemző, rendkívül egyedi arculatot adva a forró és poros utcáknak.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Dogonok földje; 

• Niger és a Bani folyók találkozásánál fekszik, és mint ilyen, az egyik legjelentősebb kereskedőváros, többek között Dzsennét köti össze Timbuktuval, már amikor hajózható a Niger. Timbuktuból tömbökben hozzák a sót és fűszereket, na meg időnként egy kis marokkói hasist, de ez egy másik történet. Ennek megfelelően hihetetlen mennyiségű csónak kószál fel-alá a folyókon – egy részük hatalmas, több tonnát megmozgatni képes, három ember által hajtott hosszú pirog, a hosszú távú kereskedelemre, mások parányi lélekvesztőről vetnek hálót, ők jobbára a szomszédos tuareg halászfalvak lakói. 
•                                                                                                                                                    Sok más afrikai törzshöz hasonlóan, a Mali Köztársaságban élő Dogon törzs is homályos múlttal rendelkezik. A Bandiagara fennsíkon telepedtek le, valamikor a 13. és a 16. század között, és ma is itt élnek. Az év legnagyobb részében a Timbuktutól 500 kilométerre délre található elhagyatott, száraz, sziklás terület ad otthont aprócska, sárból és fűből épített falvaiknak.
  Bár a legtöbb antropológus a "primitív" kategóriába sorolná őket, a Dogon törzset és a szomszédos törzseket kitevő kétmillió ember nem értene egyet ezzel a besorolással. Nem is szolgáltak rá, attól eltekintve, hogy életmódjuk alig változott a századok során. Hidegen hagyják őket a nyugati technikai vívmányok, vallásuk és filozófiájuk gazdag és összetett. Azok a kívülállók, akik velük éltek és megtanulták elfogadni életük egyszerű mivoltát, úgy beszélnek róluk, mint boldog, elégedett emberekről, akiknek az élet alapvető értékeiről szóló gondolataik ezerévesek.
  
   
•                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        Askia síremléke. 
•